Aboneaza-te la newsletter



Contact

Zalău, Piaţa 1 Decembrie 1918, nr. 11, Sălaj, România

0260/612870

0260/612870



Primăvara Poeziei XVI A Költészet Tavasza (I)

Primăvara Poeziei XVI A Költészet Tavasza (I)

Mai 2016

 


BAKA 
GYÖRGYI

Elhurcoltak hajnali útja

Az Érdről és környékéről 1945. januárjában
„málenkij robotra” elhurcoltak emlékére

A hajnali ég hosszan vajúdik
szürke magzatvizét folyatja szét
erőlködik, de nem bírja még
megszülni vérrel kevert színeit

Húzkodják jégszilánkos ködfátylukat
maguk után a csont-sovány téli utak
szúró félelmeiket, aggodalmukat
vonszolják így a kényszerrel elhurcoltak

Lombtalan karjukat rázzák
köröttük  tiltakozva az égre a fák,
jég-harmat ül Isten behunyt szemén
reszkető testekben törik a remény

Távol gyűjtőtáborok, tömegsírok
tátongó torka várja őket
fény-könnyeket hullató angyalok
kísérik az ártatlanul szenvedőket

Némán vonul az elhurcoltak serege
összehúzott kabátjuk alatt 
hitük parazsa még nem apad
a fenekedő halál ellen feszülve

emberi arcukat óvják,
míg tört szavaik mélységéből
a másikat segítő mozdulat tör föl
s lélegzik a lélek testük sebein át


drumul din zori al celor deportaţi

în amintirea celor duşi la muncă silnică, 
la „malenkii robot”, în ianuarie 1945, din Ardud şi împrejurimi

Cerul din zori naşte prelung
apa din uter curge gri, răzleţ
se opinteşte, dar încă nu poate
să nască culorile-i însângerate
Drumuri cadaverice de iarnă 
trag după sine văluri de ceaţă îngheţată
aşa se târăsc şi deportaţii
griji şi tenebre cu caznă îşi poartă.

În jurul lor copaci cu braţul ridicat
îşi urlă mut protestul către ceruri,
pe ochiul închis al Domnului, chiciura s-a lăsat
frângând speranţa-n tremurate trupuri

Sunt aşteptaţi, departe, de abisul
taberelor de deţinuţi şi-al gropilor comune
îngerii-i plâng cu lacrimi de lumină
pe cei ce suferă fără vreo vină

Trec deportaţii-n tăcere, muţi
sub haine, zgribuliţi, păstrează încă
jăratecul credinţei şi puterea
de-a se opune morţii, care stă la pândă

îşi apără fiinţa omenească,
în braţul ce se-ntinde, sleit, spre celălalt,
ori în cuvântul ce-i rostit s-ajute,
prin rănile trupeşti sufletul-a respirat

 

 


MARIA PATRICIA 
BIRTOCEAN

*
Iubitul meu peste dragostea noastră s-a aşezat praful străzii
îl privim cum se ridică în rotocoale şi ne îmbrăţişăm leneşi
femeile îşi poartă în braţe pruncii privind jocul frumos al sângelui nostru pe sub piele
oraşul s-a schimbat e parcă din carne vie şi din interiorul lui se ridică dragostea noastră
ca o armă împotriva uriaşilor de sticlă


*
Kedvesem rég belepte szerelmünket a por 
nézzük, ahogy köröz, majd felszáll s lustán ölelkezünk
bőrünk alatt miként futkározik a vér, asszonyok nézik azt ölükben csecsemőkkel 
megváltozott a város mintha élő hús lenne szerelmünk mintha onnan belülről emelkedne 
mint üvegóriások ellen irányzott fegyver

 

 

SILVIA BODEA 
SĂLĂJAN

Doar tu
 
oare facem parte din aceeaşi tăcere
ca două inele căzute-n potirul
inimii
sau poate
aproape de neliniştea furtunilor verii
facem parte din întâiul curcubeu
de peste arca legănată de patruzeci de valuri
în patruzeci de nopţi de singurătate
 
nu ştiu câte aripi de îngeri
se scutură peste inimile noastre
în primele zăpezi
dar ştiu
că dincolo şi dincoace de toate
eşti tu
doar tu şi eu
 
 
Csak te
 
vajon mindkettőnk csendje egyazon
mint két jegygyűrű, végleg elmerülten 
a szívkehelyben
vagy talán
a nyári viharok nyugtalan árnyékában
ama első szivárvány utasai vagyunk
mely negyven hosszú, magányos éjszakán
égett a negyven hullám-hordta árka felett 
 
hány angyalszárny lehetett, nem tudom
szíveink felett megrebbenve halkan
azon az első télen
de azt igen
hogy mindenek előtt és mindenek fölött
te vagy
csak te és jómagam
 
 

 


BUDA 
FERENC 

Jön a jövő
                          
„Jön a darázs, jön...”  stb
                               (József Attila)

Jön a jövő, jön, megszagol -
kórót a koplaló szamár.
Törik a kóró, nem hajol.
Nyár lett a tél. Tél lesz a nyár?

Mi pillog messzi az uton?
Talán elérem reggelig.
Homály vagy hályog? Nem tudom -
Valami rám ereszkedik,

s érzem: a gőgös gépfolyam
bűzölve, bőszen mint robog.
Ó, te sosemvolt szép lovam,
s ti gömbölyű, lágy citromok!

És jobb felől meg bal felől
remény riszál, szép rosszleány.
Tavam kiszárad. Fám kidől.
Emelkedik az óceán.


Viitorul vine
                          
„Vine viespea, vine...”  etc.
                               (József Attila)

Viitorul vine, vine, amuşină -
ca un măgar flămând, coceanul
se rupe-acela, nu se pleacă.
Vara e iarnă. Fi-va din iarnă, vară?

Colo departe-n drum, ce străluceşte?
Până în zori poate ajung şi eu.
E clarobscur, albeaţă? Nici nu ştiu -
Ceva m-apasă, dintr-odată, greu,

înverşunându-se, maşinăria
o simt: aleargă, plină de duhoare.
o, tu căluţ focos, nemaiavut,
şi voi, lămâi rotunde, căldişoare!

Din stânga şi din partea dreaptă 
Speranţa, cutra, ţanţoş dănţuieşte.
Dar lacul e secat. Copacul se prăvăleşte.
Oceanul se ridică, creşte.

 

DANA 
CHENDE

***

vino şi te uită
cum abia treziţi tânjesc
să se întoarcă
la singurătatea lor

nu se fură gândurile însinguratului

vino
şi alungă
a doua parte din om

alungă şi trecătorii ce fură
imaginea noastră,
a altora...

vino şi uită


***

jőjj hát és lásd
hogy sóvárognak ők
a magányuk után
bár épp, hogy megébredtek

elárvult gondolatát el ne lopják

jőjj és
kergesd el 
az ember másik felét

a képmásunkat s a mások
képeit elrablókat
is űzd el…

jőjj és felejts

 

 

CARMEN 
CIUMĂRNEAN

tata

m-a sunat tata aseară, niciodată nu m-a sunat atât de târziu.
m-a întrebat dacă mai am tatuajul pe gleznă
şi
dacă banca din grădină mai scârţâie.
i-am spus că mi s-a virusat calculatorul
şi
că-i simt lipsa.
mai ştii merii de la capătul casei? Trebuie udaţi.
îl auzeam slab.
avea vocea ca o piele întinsă
şi
eu nu eram în stare să aleg din atâtea nimicuri nimicul cel mai important.

poate mâine ninge.

poate ne vedem, tată! cred că am cafea de anul trecut.
mi-e dor de tine.
e deschis la non-stop.
cobor să-mi iau ţigări.


apám

múlt este felhívott apám, még sohase tette ezt ilyen későn.
azt kérdezte, megvan-e még a bokámon a tetoválás
és azt,
hogy nyikorog-e még a pad a kertben.
vírust kapott a számítógép, mondtam
és
hiányérzésem van.
még emlékszel a ház mögötti almafákra? Meg kell öntözni őket.
halottam szakadozva.
olyan volt, mint a pácolt bőr, a hangja
és én
annyi apró haszontalanság mellett a lényegre semmiképp sem tapintottam.

holnap tán havazik.

találkozunk még, apa! maradt még kávém a múlt éviből.
annyira hiányollak.
nyitva még lent a kisbolt.
cigiért megyek, hagylak.

 

 

VASILE GEORGE 
DÂNCU

XX. Zâmbind copiilor din toată lumea

sub pământ
un sicriu

în sicriu
moartea

deasupra pământului
satul
verde şi mângâietor

deasupra satului
cerul
albastru şi ocrotitor

deasupra cerului
Universul Mama
zâmbind copiilor
din toată lumea

şi mai deasupra
Dumnezeu
care ţine
uneori în palme alteori pe umăr
şi de cele mai multe ori în braţe
Universul Mama

şi peste tot
vocea
Universului Mama
care spune

aşa cum
te iubesc de mult
copile
aşa să iubeşti
şi tu tot ce te înconjoară

deasupra lui Dumnezeu
o ploaie de Lumină
care pătrunde
peste tot
şi rodeşte
pretutindeni
Iubirea

XX. Mosoly a világ minden gyermekének

föld alatt
koporsó

koporsóban
halál

föld felett
a falu
zölden cirógatón

falu fölött
az ég
kéken védelmezőn

ég felett
Mama Univerzum
mosolyog a világ
mindenik gyermekének

fölötte csak
az Isten
ki a tenyerén tartja
néha a vállán hordja
- de legtöbbször karjában mocorog -
a Mama Univerzumot

s mindenütt, lám
a Mama Univerzum
hangja
mondja

amennyire
én téged szeretlek
gyermek 
úgy szeress te is mindent
ami téged körülvesz

a Jóisten felett
záporozik a Fény
mindent mindenhol
áthatol
s termése 
mindenhol
a Szeretet

 

 

DEVECSERI  
ZOLTÁN

Egy hosszú nap változatai

mottó:     Csak egy napig fáj minden fájás,
             Huszonnégy óra  s nem jön rosszabb
             De ez az egy nap egyre hosszabb.
 (Ady Endre)            

I.

Felfedező út, taposatlan,
hova érünk – mi: „menthetetlenek”?
Tudásunk:  ,utánanézek,.
Házaink körül kidöntött fák
(ciprusok, jegenyék vegyest),
bennük gördítünk mesét
az unokáknak:”Éppen tarka-
bablevest főzött a szegényasszony…”
máma már nem éhezünk tovább,
mese és idő minket megtart,
kidobjuk formátlan gondjainkat,
ússzanak, mint  az a dinnyehéj - - 

II.

Felfedező út, köd-kérdező
rácsodálkozás:ájult döbbenettel
időzik párló tekintetünk
a földíszített palota-égen.
Zarándokok közé érve
a Napúton megyünk világgá
pihenő a Mágus Cédrusánál - - 

III.

Felfedező út, végtelen hó,
menekülés, s a velem alvó
lány kendőjét lengeti,
évköröket futunk, tovább, tovább,
megérkezés nincs, stációk, bukás…


Variaţii la o zi mult-prea-lungă
                                  
moto:       O zi numai te doare, azi, durerea,
              Doar douăşpatru ore şi nu va fi mai rău
              Dar tot mai lungă-i ziua asta, una.
 (Ady Endre)

I.

Iniţiatic drum, virgin,
Unde-om ajunge oare, noi: „pierduţii”?
Ştiinţă ni-i: „mă voi documenta”.
Copacii-s doborâţi pe lângă case
(şi plopi şi chiparoşi, pe-alese),
rostogolim poveşti în dânşii
pentru nepoţi: „Biata femeie -
fierbea fasole, sărăcuţa…”
azi s-au rărit înfometaţii,
ne ţine timpul suspendat şi snoava,
şi ne-aruncăm grija pe gârlă,
să-noate ca o coajă, pleava - 

II.

Iniţiatic drum,  plin de-ntrebări
Iţite-n pâclă: cu privirea 
celui ce stă să plângă, contemplăm
cerul, ca pe-un castel împodobit.
În rând cu alţii, pelerini, păşim
pe Calea Soarelui spre nicăieri
la Cedrul Magic poate ne oprim - - 

III.

Iniţiatic drum, plin de troieni,
aş evada, dar fata-ceea, iată
cu care dorm, face semn cu basmaua,
şi alergăm din nou în cerc, mereu,
sosire nu-i, nici staţii, doar rateu…

 

 

DIMÉNY 
H. ÁRPÁD

nagypénteki mise

1. kyrie

fiam, ne mondd, hogy én vagyok az isten,
mégcsak nem is éltünk a szeme előtt.
ketten téptük le az égi plakátokat,
van-e vagy nincsen,
emberi vér folyt, ezért nem féltem őt.

fiam, ne mondd, hogy én isten,
inkább én istenem,
én sem hittem, 
te hogyan hihetnél bennem.
lám, elenyészett édes húsporom,
tölcsér lett testem, 
feledést csepegtet az alanti világba, 
ha eljött, hát eljött,
legyen könnyű nekem,
az ég tiszta felhőket húzz majd a tájra.

2. gloria

én istenem, jó istenem,
aludtam hányszor kínban éberen,
míg összeaszottak bennem a partok, 
s a velőkbe csöndben lopta be magát
a hamisság, hogy majd rád
találok én, a legöregebb csillag,
aztán arra vártam, mikor alszom ki,
mert hiába, hogy mindent rendben tartok,
e szörnyű álarcosbált
oly nehéz volt legyűrni.

3. credo

sosem beszéltem róla,
mert szavak, üres, lármás anyag…
egy férfi amúgy sem kürtöli világgá,
ami a vállát nyomja.
te is úgy tanultad,
légy erős, nemes, művelt és szabad.

4. sanctus-benedictus

fiam, hálát adok az egyre sűrűbb fényért,
nem ágaskodom, hogy higgyetek nagyobbnak,
rád maradt a sok részes szép kép,
– nekem soha nem állt össze eggyé – ,
belépett húsodba s ott kilobbant.

5. agnus dei

lángoló homlokom a pupillákba vághat,
hát nincs kezetek, hogy tapsoljon csodának?
a szem apró gyöngyként váltja a színt.
csak tompa zúgás, mint mikor zárt tenyér,
kavicsot rejt az úr marka, itt nincs szél,
hogy elvigye hozzátok, miközben nevetnék,
ha nevetnék így fogatlan… megint    


slujba de vinerea mare

1. kyrie

fiule, nu mai spune, că eu sunt dumnezeu,
că doar nici n-am trăit sub ochii lui.
afişele din ceruri le-am sfâşiat noi doi,
fi-va, ori nu va fi
nu-i port eu grija, sângelui omului.

nu spune, fiule, eu, domnul,
ci mai degrabă spune, doamne,
nici eu nu am crezut, 
cum ai putea să crezi!
iată, dispare carnea,
e-o pâlnie doar trupul, 
uitare picurând în lumea dedesubt, 
de-a venit, las’ să vie
mie bine să-mi fie,
cerul învălui-va-n nori 
peisajul corupt.

2. gloria

doamne, dumnezeul meu,
dormit-am treaz, în chinuri eu,
pân’ să se surpe-n mine maluri, 
şi-n măduvă s-a furişat
în taină păcăleala, şi-am sperat,
eu, steaua cea străveche, să-ţi dau ţie de urmă,
am aşteptat apoi să mă sting şi să mor,
când în zadar ţin ordine în lucruri,
e-un bal mascat cumplit 
prea greu de prididit.
3. credo

n-am pomenit de asta niciodată,
cuvinte goale-s numai, hărmălaie …
bărbatul, lumii-ntregi, doar, nu se vaită,
nu spune ce-l apasă.
e rândul tău acum, să le toceşti,
fii tare, nobil, cult - şi liber eşti.

4. sanctus-benedictus

fiule, aduc prinos pentru lumina sfântă,
nu mă iţesc, ca să par mai înalt,
imagini fracturate, frumoase, ţi-am lăsat,
– eu nu le-aş fi văzut ca pe un tot –,
dar ele-n carnea ta păşind, au explodat.

5. agnus dei

pupile sfâşiate de fruntea-nvăpăiată,
n-aveţi palme, minunii, să mai aplaudaţi?
mărunte perle, ochii schimbă culoarea, iată.
un zgomot surd, de parcă pumnu-l strângi,
o pietricea în palma domnului, nu-i vânt,
s-o poarte către voi, pe când eu râd,
de-aş râde ştirb… din nou, aşa cum sunt.    

 

 

FEKETE 
VINCE

Szárnyvonal

Amikor még mindent sikerült csodálatosnak
találnunk. Még minden volt, és minden még 
feneketlen odaadás. Ránkvetült naponta a
fény. És nemcsak a réseken át. Aztán, mint a 
puzzle-játék részei, amikor végül kirakódnak, 
úgy állt össze, egyetlen nagy egésszé a világ. 
És az, ami ebben a történetben az én időm, az 
én terem volt. Szárnyvonal: az voltam neked. 

A fő vonalaktól, csomópontoktól távol. Világ
végén aprócska vicinális, fapados vonat. Olcsó
jegy, minimális komfort, de mégis jó. El lehet
jutni vele, igaz, csak zötykölődve, és ha nem 
siet az ember, oda, ahová különben egynegyed
idő alatt stoppal, autóval, taxival. De olvasni lehet
közben, nézelődni, ahogy tízpercenként megáll, 
s nekilódul a mezőnek, a hegyek alatt, félkaréjban.

A kalauz leszáll, előrebaktat, vizet iszik, majd a
a vonat elején felugrik újra a lépcsőre. Nyirkos, 
petróleummal felmosott padló színe van az égnek 
és a földnek. Csak a menetidő, az állomások
órái jelzik, hogy reggel, vagy éppen  este van.
Nagy kopár várótermek, várakozások a szutykos
mozaikkockákon. Zizegő sürgönydrótok, rajtuk
csillogó zúzmara a hír. Az alsó lépcsőn a növekvő
sebesség, ahogy egybemossa a talpfaközöket.

Minden állomáson föltápászkodik és álmosan a
lépcsőhöz botorkál egy-egy utas, aztán leszáll.
Elöl újra nekirugaszkodik a mozdony, rándul és
elindul. Mint a hulló falevelek, zizzennek a szavak. 
Utasoké. Arcuk fáradt, szomorú, egymáshoz hasonló. 
Elnyúlt testük mintha lebegne, s nem érzékelné a 
vonatzötyögést. Amikor fékez, a léptük meg-meginog, 
ahogy a folyosón igyekeznek az ajtó felé.

Léghuzat örvénylik az utolsó kocsi mögött.
A szél a szemembe borzolja a hajam.


Ramificaţie

Pe când mai reuşeam să le vedem pe toate 
doar nemaipomenite. Totul era acolo, neatins şi încă 
preaplin de dăruire. Zilnic ne-nconjura
lumina. Şi nu numai sporadic. Apoi, ca nişte piese 
într-un puzzle, când toate se aşază, 
aşa s-a închegat, într-un tot unitar, lumea noastră. 
Şi timpul meu prezent din relatarea asta 
fusese spaţiul meu. Iar pentru tine, numai un ocol. 

Departe de linii principale, de gări. Doar la capătul lumii
un vicinal neînsemnat, cu laviţe de lemn. Biletu-i
ieftin, confortul minimal, dar convenabil. Dacă nu ţi-e 
degrabă, te duce zdruncinat acolo, unde vrei 
s-ajungi, deşi de patru ori mai iute ar fi fost cu maşina, 
taxi, autostop. Însă aici poţi să citeşti, poţi să priveşti 
pe geam, când se opreşte şi apoi, icnit, porneşte iar, 
spre câmp, sub munţi, în evantai.

Controlorul coboară, face paşi, mai bea apă, apoi
sare din nou pe treaptă, mai în faţă. Pământul
şi chiar cerul sunt umezi, de culoarea 
podelelor frecate cu petrol. Ceasurile din gări,
singurele, arată de-i dimineaţă ori de-i iară seară. 
Săli de-aşteptare vaste, pardoseli jegos-mozaicate
pe care să aştepţi. Ştirile par asemeni chiciurii lucioase
pe cablurile-ntinse. Viteza crescândă sub treapta mai de
jos, cum contopeşte golul dintre două traverse.

Câte un călător se ridică buimac, orbecăie 
spre scări apoi coboară, gară după gară. 
Locomotiva se opinteşte iar şi cu un tremur porneşte
mai departe. Cuvinte zumzăite, ca frunzele ce cad. 
Cuvinte… călători. Cu chipuri triste, asemeni, osteniţi. 
Cu trupuri suspendate-n letargie, să nu simtă 
hurducăielile. Iar la frânare se dezechilibrează
când se-opintesc spre uşi, pe coridor.

Curentul în urma ultimului vagon, ca un vârtej.
Vântul îmi suflă părul zbârlit în ochi.

 

 


SIMONE 
GYÖRFI 

*

tu potriveşte ceasul înapoi
îţi spun
dă toate ceasurile-n urmă
doar cât să fie de-o plimbare
printre irişii nopţii
şi toporaşi şi spânz
cât să culeg
secundele lăsate-n urmă
de lacrimile reprimate

gândul pe-un strop de ploaie tu încarcă-l
şi cu farmece aspre leagă  
ochii flămânzi
tocmai în clipa-n care
pornesc asalt vorace 
către mine
mai bine
ai da ceasornicele înapoi
şi ai privi
din locul tău ascuns
cum, plin de milă
orizontul s-ar subţia şi viaţa
către-napoi s-a opintit

eu aş putea, atunci
să regăsesc
clipa în care
cu o tandreţe
străfulgerătoare
în umbra unui cuvânt
de-abia şoptit
deodată
pe tine
te-am descoperit


*

állítsd hátra az órát
mondom
minden órát állíts most hátra
addig, hogy kisétáljak
az íriszek közé
a violák s az éji hunyor közé
hogy felszedhessem
a visszafogott könnyek
nyomán felcsillanó
kis másodperceket

gondolatod az esőcseppre bízd
s átokkal kösd meg  
az éhenkórász szemeket
vakuljanak meg
amikor falánk rohamuk hajrázzák
hogy meglessenek

te inkább
állítsd hátra az órát
s nézzed
kuckódból, 
amint irgalommal
a láthatár hajnalban meghasad 
és az élet
kereke hátrafele áll
 
én akkor újra rátalálnék
arra a percre
amikor mellbevágó
gyengédséggel
egy lehelletnyi szó-
árnyék mögött
egy pillanat alatt
én
téged
felfedeztelek

 

 

HALMOSI 
SÁNDOR 

9 óra 36

Fontos megbeszélés. Szakmai érvek hangzanak el,
meg kell védeni az álláspontot. Besüt a nap,
a laptopok halkan búgnak.
Ádám fontol, Péterék szóban, élcben két jóbarát.
Misi mond valamit, reagálni kéne, de én csak a te
arcodat látom, a te bénító csended tölti be a teret.
Hetek óta nem szólsz hozzám.
Pedig nevetésedre megnyílna az ég,
egy szavadra kettéválnak a tengerek.

Start Up meeting, a projektindító dokumentumnál tartunk,
eleredt az eső, és lent, a Magyar Nobel-díjasok
körútján friss fű sarjad.
De mi van a szépségprojekttel,
a méltóság-projekttel,
az élet- és beszédprojekttel mi van?
Mi van a világgal? Mi lesz velünk, kedves?
Ki a felelős, mik a határidők, a kritikus időszakok?
Hány szóból áll össze a béke?
Hány csókból a jóhalál?

Utcatábla leszünk, fa, virág, langyos permet
a levendulabokrokon. De rajtunk most ez sem segít.
9 óra 36. Nincs levegő. Bombák vannak.
Bennünk, alattunk mérges mezők.
Hiányzol.
Hiányzik az ágyasházakról a tető
Gőzőlgő borjaknak a szalma
Világnak a verés.

Dolgozunk. A Quality Gate van soron,
a minőséget biztosan hozzuk, munkánk gyümölcse
beérik. A falon lefolyik a fény.
Norvégiába kéne menni halásznak,
és bevárni a Megváltót, amíg még érdekelve van.
Kérges lenne a kezem, mint a föld, amire lép.
Kikérném tőle a sorsomat.
Ki kérné tőlem a szerelmet?

A mutató nem mozog. Pedig a dokumentumok
szaporodnak, az excel-táblák telnek, már
megbeszéltük a java-tanfolyamot, Péter
költségelszámolásokat írt alá, és utazási számlákat,
válaszoltunk a németeknek, döntéseket hoztunk,
poénkodtunk, Misi is elégedett, jól van ez így,
a projekt beindult, és hozni fogja
a hozzá fűzött reményeket,
de én tehozzád fűzném az én minden reményemet
asszony, Isten, mestergerenda,
sok neved van, te egy és oszthatatlan
és nagy a te szükséged
és nagy a te hatalmad
de az idő makacsságával és az ordas hiánnyal
szemben te is tehetetlen vagy
én magam vagyok a példa, nézd
még mindig 9 óra 36, pedig mindent
megpróbáltam már, végigpörgettem két életet,
táncoltam, elbabráltam veled, elindítottam egy
projektet, megnevettettük egymást, és hiszünk
mind a jövőben, Ádám bizakodó, Wolkens vidám,
Misi is elégedett,

Kőhalmi Péternek ma reggel
kislánya született, Rékának hívják, császározták,
jól van, és felesége is, aki brazil,
aki idejött a világ másik, szomorúbb végébe
egy férfi után,
akit tisztel és szeret,

csak én vagyok egyedül
s te árván
az idő is megállt
és a levegő is elfogyott
nem tehetek ellene semmit
és nem tehetsz te sem ellene semmit, Uram
mert az írás beteljesedik
minden írás beteljesedik
te akartad így
a szépség se tudja máshogy
és a szerelemnek is megvannak a maga sémái

9 óra 36.
bombariadó.


9 şi 36

Discuţii importante. Argumentaţii,
punctul de vedere trebuie susţinut. Afară-i soare,
laptopuri zumzăie lin.
Adam e cumpănitul, Petru e-amicul în calambururi.
Misi spune ceva, aşteaptă să-i ţin isonul, însă eu
văd doar profilul tău, tăcerea-ţi umple spaţiul încremenit.
Nu-mi mai vorbeşti de săptămâni.
La râsul tău, cerul s-ar despica, 
apele-ar despărţi doar un cuvânt de-al tău.

Start Up meeting, suntem la documentul de iniţializare,
a început să plouă, afară, pe bulevardul Nobel-ului Maghiar
răsare iarba.
Dar ce s-a-ntâmplat cu frumuseţea,
de-al demnităţii,
al vieţii şi-al cuvântului proiect ce se aude?
Ce e cu lumea asta? Ce e cu noi, iubire?
Cine e responsabil de critice etape, care-s termenele?

Pacea, din câte slove se compune?
Moartea, din câte sărutări?

Vom fi un semn la colţ de stradă, pomi, flori, ori picături
de ploaie pe tufe de lavandă. Acum însă, nici asta nu ajută.
9 şi 36. N-avem aer. Doar bombe.
În noi, sub noi, câmpuri minate.
Şi îmi lipseşti.
Mi-e dor de tine ca de un înveliş,
cum îi e dor viţelului de paie
ori lumii de-o bătaie.

Muncim. La rând e-acum Quality Gate,
va fi de calitate, fructul muncii depuse
acum se coace. Peretele-i inundat de lumină.
Ar trebui să fim pescari în Nord,
să aşteptăm Mântuitorul, cât o mai vrea să vină.
Palma mi-ar fi crăpată, ca pământul ce-l calcă.
Destinul eu mi l-aş revendica.
Cine mi-ar cere iubirea?

Acul ceasornicului parcă a-ngheţat. Sunt tot mai multe
documente, tabelele excel sunt completate, iar cursul
de java este anunţat, Péter semnează
proiecte de buget, facturi de cheltuială,
cu nemţii am vorbit, am luat decizii,
am aruncat cu poante, Misi e mulţumit, e bine-aşa,
proiectul e lansat, va împlini
speranţele celor ce l-au iniţiat,
speranţele mele-s legate doar de tine
meştergrindă, femeie, Dumnezeu, 
atâtea nume ai, ireductibilă şi unică fiind, 
nevoia de tine e-un jind
şi mare ţi-e puterea
tu însăţi eşti neputincioasă
când vine vorba de timp şi de nevoi
eu stau de mărturie, uite
e încă tot 9 şi 36, deşi 
am încercat aproape orice, revăzând două vieţi,
dansai şi mă jucai cu tine, lansai şi un proiect,
şi te-am făcut să râzi, şi credem
în viitor, Ádám e-ncrezător, Wolkens e vesel,
Misi e mulţumit,

i s-a născut fetiţă lui Kőhalmi Péter 
prin cezariană dis-de-dimineaţă, o cheamă Reka, 
e bine, şi nevastă-sa la fel, brazilianca,
venită-n colţul-acesta trist de lume
după bărbatul
pe care îl iubeşte şi-l stimează,

doar eu sunt singur
iar tu orfană
şi timpul s-a oprit
aeru-i pe sfârşite
nu pot să fac nimic
nici tu nu mai poţi face, Doamne
sorocul s-a-mplinit
prinde viaţă scriptura
aşa ai vrut
nu ştie diferit nici frumuseţea
iară iubirea-şi are, proprie, socoteala

9 şi 36.
alarma.

 

 

DANIEL 
HOBLEA

Cetate a nimănui

O, cetate a nimănui
cu ziduri de aer
cu oameni de aer
deschide-ţi şi pentru noi
porţile ferecate
cu şapte mii de lacăte
lasă-te iubită
o, iubitoareo
când cel pustiit îţi va arăta
semn de iubire

primeşte-l la sânu-ţi de aur
pe cel rătăcit
mângâie-i creştetul de lumină
înmărmurito
şi umple-l de seve

căci el te va încorona
împărăteasă peste cele dragi
pe tine 
cetate a nimănui.


A senki vára

Ó, senki vára
légies falak
légies emberek
hétezer lakattal
pecsételt kapuid 
előttünk nyisd meg 

hagyd magad szeretni
ó, te szerelmes
ha felfedi imádata jelét
előtted a kiégett

az elveszettet
vondd arany kebleidhez
s fénycsóva fejét simítva
töltsd fel nedvekkel
te dermett

hisz felkoronáz egyszer
s uralsz minden értéket
te senki vára 
téged.

 


DINA 
HORVATH

ba da!

ba da!
frumuseţea există
ea e cea care vindecă 
marginea zdrenţuită 
a lucrului
ba da!
chiar dacă moartea
mereu gloanţele-şi trimite
nu numai aici,
în păşunile fierbinţi ale terrei
nu numai aici,
în infernala memorie a faptelor,
dar chiar înspre cer
îndrăzneşte netrebnica
fără să bănuie
că iarba din lucruri
nu se va ofili
nu se va ofili
câtă vreme
frumuseţea e trează.


de igen!

de igen!
létezik a szépség
ő az, ki megorvosolja
a tárgyak
lerongyolódott sarkait
de igen!
még akkor is, 
ha a halál kilövi egyre golyóit 
nem csupán itt,
a föld forrongó legelőin
nem csupán itt,
a tények pokoli emlékezetében,
de már az ég felé
merészel szemtelen,
halvány sejtelme sincs
hogy a tárgyakban a fű
nem lankad el
nem hervad el
mindaddig
amíg a szépség éber.

(Din antologia bilingvă Primăvara Poeziei - XVI - A Költészet Tavasza, apărută la Editura Caiete Silvane cu ocazia celei de-a XVI-a ediţii a Festivalului „Primăvara Poeziei”, Zalău, 15-16 aprilie 2016; traduceri de Simone Györfi.)