Aboneaza-te la newsletter



Contact

Zalău, Piaţa 1 Decembrie 1918, nr. 11, Sălaj, România

0260/612870

0260/612870



Primăvara Poeziei XV A Költészet Tavasza (III)*

Primăvara Poeziei XV A Költészet Tavasza (III)*

Iunie 2015

ALICE VALERIA MICU

 

pseudofabulă cu linişte

 

să fii trist a devenit o meserie îndrăgită

laşi aproape inconştient să te pătrundă

tristeţile tinereţii ca fumul primelor ţigări

intri şi tu în rând cu lumea

şi tristeţea devine un instrument util

 

mai târziu ajungi depresiv

şi faci din asta o artă

ah cum coboară pe şira spinării

senzaţia de viaţă

 

dacă mă doare înseamnă că sunt viu

îţi spui tristeţea durerea şi depresiile

se împletesc într-un fotoliu

în care te cuibăreşti confortabil

 

copiii cresc odată cu tristeţile tale

uneori cineva deschide o uşă 

iar tu te laşi iubit

 

o dragoste solemnă se aşază

între tine şi tristeţe

vin iernile te vlăguiesc 

abia mai ai puterea de-a semna

ultima rată la bancă

 

în tristeţea mea se cuibăreşte dimineaţa

în tristeţea ta şchiopătează un bătrân

 

să aduci vorba despre moarte

în momente de linişte

mii de chitanţe în care

ţi-ai prins viaţa cu agrafe de birou

înghesuite în sertare

ştergi cu grijă urmele datoriilor

urmele focului urmele bolii

doar ultimul amor stăruie în parfumul casei

 

tristeţile le rămân mici copiilor 

aducem adesea vorba despre moarte

şi momentele de linişte sunt tot mai lungi

 

 

álmese, csenddel 

 

a szomorúság kedvenc iparrá nőtte ki magát

majdhogynem öntudatlanul szívod magadba ifjonti mélabúd, miként az első cigi füstjét 

beállsz te is a többiek sorába

és a bánatod hasznos eszközzé alakul

 

később te is depressziós leszel

és művészetet kovácsolsz belőle

ah az életélmény hogy nyomul

lefele a hátgerinceden

 

azt jelenti, hogy élek, ha fáj nekem

mondogatod magadnak és bánat s fájdalom

depressziók karosszékké fonódnak

melybe te kényelmesen elhelyezkedel

 

a gyermekek felnőnek szomorúságod mellett

van, hogy valaki egyszerre ajtót tár reád 

s te hagyod magad szeretni 

 

magasztos szerelem telepedik

közéd és bánatod közé

megviselnek a folytonos telek

alig van rá erőd, hogy aláírjad

a banknál az utólsó részleted

 

bánatomban fészket rak a derengés

bánatodban egy öregember sántít

 

a nyugodtabb percekben 

említsd meg a halált

ezernyi nyugta, melyben

iratkapoccsal összefogtad léted

fiók alján lapul

adósságaid nyomát letörlöd gondosan

tűzvész nyomát, betegségek nyomát

a legutólsó szerelem illata sejlik fel a házban

 

fiaid kinövik mind e szomorúságot

gyakran esik szó a halálról

s a pillanatnyi csendek mind hosszabbakra nyúlnak

 

 

VIOREL MUREŞAN 

 

Zile care nu mai contează

 

ardeam file pe o bancă în parc

iar în jur frunzele

se trăgeau înapoi în crengi

ca un scâncet la fereastra unui orfelinat

 

o femeie îndrăgostită e un castel

pe jumătate în umbră

şi cealaltă jumătate pe o carte de joc

 

gândurile ei coboară ori suie

semănând cu vânătorii care se duc

să tragă la sitari în pădure

 

în priviri

îşi depune ouăle sturzul

mişcând tăcerea în pietre

 

flăcările îi cuprind acum degetele

un strigăt

venind peste dealuri îi mănâncă mâinile

 

ochii

o ţin atârnată în vânt

 

soarele roşu se îneacă

în copaia din care se ridică un copil

 

Napok mely többé mit sem érnek

 

egy padon a parkban lapokat tüzeltem

körülöttem a levelek

visszahúzódtak ágaikra

mint a nyöszörgés árvaház ablakába

 

várkastély a szerelmes asszony

fele árnyékban áll

másik fele egy kártyalapon

 

gondolatai alá vagy felfelé törnek

szalonkalesre erdőbe induló

vadászok hasonmásaként

 

tojásait

a pillantásba rejti a rigó

a kövekben megmozgatva a csendet

 

újjait megmarják most a lángok

égeti kezét

a dombon túlról hallatszó kiáltás

 

szemei

tartják bilincsben a szélt

 

a teknőben ahonnan kiszáll egy gyermek

vörösen fuldoklik a nap

 

 

DIANA OLAH

 

Cabina de probă

 

În cabina de probă a costumelor de baie 

din femeia verii trecute ies trunchiurile de femei

ale toamnelor iernilor şi primăverii

ţipând metalic în oglindă

ca alterităţile Terminatorului cel rău

În Cabina de Fier ţepii luminii pătrund buchetul 

de anotimpuri femeieşti 

niciodată în spaţiul vital al privirii

 

Femeia înrobită de vară 

vede femeile toamnelor iernilor şi primăverii scurgându-se 

ca feţele gheişelor arse de soare

 

Stăpânind mormanul de cadavre

nu-şi cunoaşte lupta 

nu-şi poate plânge camarazii

femeia ultimă 

vulpe jupuită pe viu 

îşi aşază botul pe labele din faţă

şi urmăreşte dansul cărnii crude 

 

 

A próbakabin

 

A fürdőruhák próbakabinjában

múlt nyarak asszonyából tavaszi nyári

télies asszonytestek furakodnak elő

tükrömben fémes hangon visítoznak

miként a Terminátor gonosz áltestei

a Vaskabinban fénytüskék törik át

az asszonytestek évszakias csokrát

de sohasem a szemek életterében

 

A nyár rabságában az asszony

őszök telek tavaszok asszonyainak árját 

látja lefolyni

mint gésák napsütötte arcát

 

Holttestkupac tulajdonosa ő

harcát nem ismeri

elsiratni bajtársait nincs mersze

a legutolsó asszony

ez élve nyúzott róka

orrát mellső tappancsaira téve

szemmel követi nyers húsának táncát

 

 

PAULOVICS TAMÁS

 

Minden nap újralenni

 

Minden nap újrakelni,

újraésújralenni.

Megharcolni a harcot,

behajtani a sarcot.

Elolvasni a könyvet,

megtanulni a verset.

Elvégezniamit el kell,

felejteniamit el kell.

Ami tiédszerteszórni,

emeltfővelodadobni.

És ha majdjön a hívás,

októberfátylaborulrád,

különösasszonyisírás,

éstárul a kapuszárnya,

otttúlapádésanyád

integetnekésbarátaid

akikmárrégelmentek.

Rövidenkellbúcsúzkodni,

akirossz volt elengedni, 

akijó volt megölelni.

Emeltfővelelköszönni,

ésmennikell

mennimenni.

 

 

Să fii în fiecare zi 

 

Să fii în fiecare zi 

mereu de te-ai trezi.

Luptând în bătălii

tribut să strângi să ştii.

Cartea să o citeşti

poemul să-l toceşti.

Să faci, ce trebuie lucrat

să uiţi, ce trebuie uitat.

Să dăruieşti tot ce-i al tău, 

cu capul sus s-arunci în hău.

Şi-atunci când tu vei fi chemat

în mantie de toamnă îmbrăcat,

în vaier feminin, ciudat

poarta se va fi descuiat,

de dincolo, părinţii tăi

vor face semn şi chiar acei

prieteni ce-s demult plecaţi.

E timpul pentru bunrămas

când ce-a fost rău, în urmă las

îmbrăţişând pe cei amaţi.

Rămasbun să le zici pe veci

şi-apoi să pleci

să pleci să pleci.

 

 

ION PIŢOIU-DRAGOMIR

 

Paradigmele lui „Unu”

 

şi tot lucram la erata aceea de zgură

uniformele noastre erau tot mai grele

precum blestemul din ochii protagonistei -

că i s-a dat doar premiul pentru rol

episodic

 

(mai ales ciorile roşii aprind uriaşe

lumânări să-şi demonstreze ataşamentul)

 

într-un dicţionar de viespi portretele

noastre fuseseră abandonate

ştiam de mult însă că filele lui

aveau să devină porţi de

cetate art nouveau 

 

 (cărăbuşi de sticlă înălţau o altă

 piramidă unde să ascundă

 norii alungaţi de fulgere)...

 

evităm nonşalant să repetăm greşeala lui

Hemingway aşa că am luat cu grijă toate

puştile de vânătoare din galantarele

pizzeriilor şi le-am dăruit cu drag unor

amazoane

 

 

Az „Egy” tanítómeséi

 

s hogy a hibás salaknál mind gürcöltünk

egyre súlyosabbak lettek egyenruháink,

mint a főhősnő szeméből szórt átok –

kinek most csupán mellékszerep jutott

 

(hogy kötődésüket bebizonyítsák, főleg

a piros varjak gyújtanak mécsest)

 

arcképeinket darazsak szótárában

hagyták hátra

ám tudtam régen, hogy lapjaiból

valamikor art nouveau

várkapuk lesznek

 

( hogy a villámok-űzte felhőket elrejtsék

új piramist húztak fel közben

az üvegcserebogarak) 

 

Hemingway ballépését únottan

elkerüljük, ezért a pizza-boltok

kirakataiból gondosan összeszedtünk

minden vadászfegyvert, hogy szeretettel 

amazonoknak adjuk őket 

 

 

SILVIA BODEA SĂLĂJAN

 

Galaxii pierdute

 

revolta stinge florilor culoarea

lăsând doar muguri răzvrătiţi în spini

şi de departe bulgări mari de stele

pândesc fereastra lumii larg deschisă

spre amăgirea orelor ce vin

 

nu visul este cel bolnav de toate

nici ochiul ce sondează galaxii

ci din speranţa aripii se zbate

cu neputinţă trista resemnare

în rugăciunea verbului a fi 

 

 

Letűnt galaxisok

 

a virágoknak színét a lázadás kioltja

tüskékké vált rügyeket hagyva hátra

a messzeségből csillagrögök vigyázzák

a világ tágra kitárt ablakait

az eljövendő órák elkápráztatására

 

nem is az álom az ki mindentől beteg

és nem a szem, csillagok után kutató

bús tehetetlenségben a beletörődéssel

a szárnyalást remélve harcolja végig 

harcát, mint egy imát, a lenni szó 

 

 

DANIEL SĂUCA

 

La centru, prin nord-vest

 

*** 

Sufocat, sufocat

Mimez şi eu respiraţia divină

Imitarea fluxului şi refluxului

Duhului

A inspiraţiei şi a expiraţiei

A rugăciunilor şi a lacrimilor

A oceanelor umplute cu suferinţă

A mărilor pline de indicaţiile unui dumnezeu vesel, limbut

Şi cam răzbunător

Sufocaţi, sufocaţi

Şi anticarii sunt pe moarte

Anticarii sufletelor

Anticarii exilaţi în suflete

Nici măcar acolo

Putreziciunea, gunoiul

Damnaţii, deşertăciunea

Nu râd, nu zâmbesc, nu se strâmbă

Nu votează

Nu îşi iau credite cu dobândă subvenţionată

pentru rai

Nici măcar acolo, nici măcar aici

Nu mai putem râde fără să ne sufocăm

Nici acolo, nici aici, şi nici dincolo

Központ felé, északnyugaton át

 

***

Fuldoklok, fuldokolva

Utánozom az isteni lélegzést én is

A lélek

Dagály-apályszerűségét

A belégzést és a kilégzést

Az imákat és a könnyeket

Az óceánt csordultig töltő szenvedést

Egy pajkos és szószátyár 

S kissé megtorló isten jeltábláival

tömött tengereket,

Fuldokolnak zihálva

Az antikvárusok is, kidegelnek

Lelkekkel kereskedő kupecek

Lelkekbe száműzött kis boltosok

A rothadás, hiúság

Szemét, s az átkozottak

Ott sem nevetnek,

Ott sem facérkodhatnak ők

És nem szavaznak

Kamattámogatással nem kapnak ott hitelt

a menyországra

Bizony még ott sem, itt nem

Tudunk többé zihálva sem nevetni

Se ott, se itt és a túloldalon sem

 

 

SIMONFI ISTVÁN

 

Meleged árnyékában alszik a térded

 

Csodományolajban fürdik a tópart

alvó gyertya az éjszaka

mint a sötéten ejtett lék omladékába

szorult végtelen

elkopik gyökerén a vágynak

a létűr sújtotta határ

ahogy földbe kapaszkodik

ami a semmiből is kiárad

csak az lehet más

aki a rét színét és illatát

kiéhezi a kaszából

csak ott lesz jobb 

ahol a szellő se suhog 

de soha se máshol

itt lopjuk el és most a kaszát

koptassuk el az élét

két medvére kiéhezett szamóca éhét

 

 

Genunchiul tău în umbra căldurii tale doarme

 

Uleiuri scaldă al lacului ţărm

şi-i candelă adormită noaptea

ca necuprinsul

înghesuit în copca negurii, destrămat

hotarul greu lovit cu setea de neant

tânjeşte din adânc, uzat

cum se înfige în pământ

tot ce-i preaplin şi se revarsă

acela poate fi doar, altfel

care îşi stinge foamea 

de câmp înmiresmat din coasă

acolo doar va fi mai bun

unde piere-adierea

niciodată aiurea

hai, să furăm coasa aceea-acum,

pe loc şi s-o tocim

foamea de urşi a zmeurei s-o ostoim

 

 

SIMONFY JÓZSEF

 

reggel óta

 

reggel óta

ülök az ablak

előtt melyet még

soha nem nyitottam ki

párkányon egy még

teste ki-se-hűlt

cinegéé körbeállják

jóízűen csipegetik

társai barátai

jóllakottan tovaülnek

 

reggel óta

ülök az ablak

előtt melyet még

soha nem nyitottam ki

ebédidő újabb

énekesek érkeznek

nehezen tépik

a fagyos testet

jól se lakva el

 

reggel óta

ülök az ablak

előtt melyet még

soha nem nyitottam ki

a havazás elállt

az este holdtalan

csillagtalan

párkányon ujjnyi

hó világít

 

 reggel óta

ülök az ablak

előtt melyet még

soha nem nyitottam ki

villámként csap belém

a gondolat ha lesz

még tavasz járom

a kerteket minden

cinegehangra

összerezzenek mint akit

egy halott szelleme követ

 

 

de dimineaţă

 

de dimineaţă

stau în faţa

ferestrei pe care

n-am deschis-o niciodată

hoitul încă aburind

al unui piţigoi

e pe pervaz, cu sârg

îl ciugulesc prieteni

şi tovarăşi decolând

apoi îndestulaţi 

 

de dimineaţă

stau în faţa

ferestrei pe care

n-am deschis-o niciodată

e ora mesei alţi

mici cântăreţi apar

smulgând cu greu

din hoitul îngheţat

ne-ndestulaţi, dispar

 

de dimineaţă

stau în faţa

ferestrei pe care

n-am deschis-o niciodată

ninsoarea s-a oprit

noaptea-i fără de lună

fără stele

zăpadă, cât de-un deget

luminează pervazul

 

de dimineaţă

stau în faţa

ferestrei pe care

n-am deschis-o niciodată

mă fulgeră un gând

de va veni vreodată

primăvara, eu

umblând haihui printre

grădini la orice cânt

de piţigoi am să tresar subit

ca unul urmărit de un strigoi

 

 

SZÁNTAI JÁNOS

 

A látogatás

 

Tegnap délben lamantinok jelentek meg a főtéren.

Hatalmas házatlan csigákként kúsztak végig

a macskaköves sávon, a templom és a szobor között.

Opálszín szemük egy-egy láthatárba vesző víztükör.

Nekünk most itt van a tenger.

Megjelenésük nem keltett szenzációt.

 

A lamantin, más néven tengeri tehén

egyes meleg vizű tengerek lakója,

a kipusztulás szélére sodort állatfaj.

Betegségek, motorcsónakok tizedelik,

természetes életterének állandó szűkülése pedig

fokozatosan kiszorítja e ritka emlőst a világ tengereiből.

 

Egy pásztor kísérte őket.

Nagy feladat, köszörülte a torkát, kitérve kérdésem elől.

Tudja, hogy van: Szent György napján mindenkiből lehet pásztor.

Szent Mihálykor csak az pásztor, ki elszámol.

Szórakozottan kiemelt a zsebéből egy apró, szálkás betűkkel teleírt

papírlapot. Ki tudja, jegyezte meg, mintegy mellékesen,

egyszer még elolvasom.

 

A lamantinok egy életre választanak maguknak

társat, akárcsak a hollók. Haláluk pillanatáig —

amely a statisztikai adatok szerint egyre

korábban következik be — együtt maradnak.

A párját elveszítő egyed hosszú ideig gyászolja társát.

Ilyenkor nem táplálkozik; a bőre alatt felhalmozott zsírból

nyeri az életben maradáshoz szükséges tápanyagokat.

 

Vastag, ám az érzékenység átkával sújtott bőrükön

finom rajzolatok villantak fel, ha a fény éppen úgy esett.

Meztelen testek a szeretkezés önkívületében, jelentettem ki, tele pátosszal.

A bizonyosság tüskéi a háztetőkhöz tűzték az alacsonyan vonuló felhőket.

Táncolnak, vetette oda a pásztor elmenőben.

Ami persze ugyanaz.

A csorda lassan eltűnt a tér északkeleti sarkánál.

 

 

Vizita

 

Ieri, pe la prânz, centrul fu invadat de lamantini.

Ca nişte limacşi uriaşi se târau 

de-a lungul pavajului, între biserică şi statuie.

Ochii lor de opal precum oglinda apei pierdută-n orizont. 

Pentru noi marea e acum aici.

Apariţia lor n-a stârnit vreo rumoare.

 

Lamantinul, numit şi vacă de mare,

trăieşte în unele regiuni cu apă caldă,

fiind o specie pe cale de dispariţie.

Specia este decimată de boli şi de bărci cu motor,

şi, cum habitatul lor natural se îngustează mereu, 

aceste mamifere atât de rare sunt pe rând izgonite din mările planetei.

 

Erau însoţiţi de-un ciurdar.

Grea sarcină, zise, dregându-şi glasul, ocolind întrebarea.

Doar ştii şi dumneata: de Sfântul Gheorghe oricine poate deveni ciurdar.

De Sânmartin numai acela, care-i şi sămădău.

Şi scoase distrat din buzunar o foaie umplută cu-n scris mărunt, 

cu litere-ascuţite. Cine ştie, mai adăugă în treacăt,

poate-am să citesc vreodată, ce scrie.

 

Aidoma corbilor, şi lamantinii-şi aleg perechea 

pe viaţă. Rămân împreună până în clipa morţii —

care, statistic, survine tot mai prematur.

Cel, care-şi pierde perechea jeleşte îndelung.

Nu se hrăneşte; îl ţin în viaţă doar nutrienţii acumulaţi

în stratul de grăsime de sub piele.

 

Blestemate parcă să fie prea simţitoare,

pieile groase reflectau contururi delicate-n lumina piezişă.

Trupuri goale-n delirul iubirii, afirmai, plin de patos.

De spinii smereniei fură ţintuiţi de-acoperişuri norii migrând prea aproape de sol. 

Dansează, mai aruncă în treacăt ciurdarul.

Acelaşi lucru, desigur.

Turma de lamantini dispăru-ncetişor după colţul de nord-est al pieţei.

 

 

VIOREL TĂUTAN

 

Pax vobiscum

 

întins pe un cearşaf multicolor contemplu

lumea terestră din statele unite ale ţărmului 

îmi devorează identitatea 

fiecare porţiune de plajă - un mic babilon

întâlnesc

fără discriminări abjecte 

toate culorile epidermice 

dimensiuni corporale „en detail” 

pigmentate se amestecă în cuarţ strălucind

inofensiv printre minuscule planete de nisip

fără voie îmi pătrund sub unghii

locuitorii războaielor de independenţă

se aşază la rând purtând pe braţe liste 

cu întrebări despre inutilitatea conflictelor

dintre rase şi sexe dotaţi cum suntem

fiecare cu armele sale 

până la urma urmelor de tortură 

pax vobiscum, amicii mei, pax vobiscum 

le strig înainte de-a încâlci undele 

cu degete noduroase şi obosite. 

 

 

Pax vobiscum

 

sokszínű lepedőmön elnyúlva elmerengek

a part egyesült államainak földhözragadt világán

kilétemet szétmarcangolja

a tengerpart minden kis szeglete- apró egy babilon

jelen van itt

nagyzoló kivagyokénségtől mentesen

mindegyik bőrszín

„en detail” minden testnagyság

színkavalkádja a csillogó homokban

ártatlanul az apró kvarccsillámok között

körmeim alá akaratlanul is belopakodnak

függetlenségi harcok eme lakosai 

kérdések lajstromával állnak sorba 

arról, hogy a nemek s a fajok közti

háboru mennyire hiábavaló

mikor a kínzáshoz szükséges

fegyvere mindeniknek megvan

pax vobiscum, amici mei, pax vobiscum

kiáltom nékik mielőtt fáradt bütykös ujjakkal

a hullámokat összegubancolom.

 

 

DOINA IRA–TĂUTAN

 

Descumpănire

 

Mi s-a spus că s-a abolit pedeapsa cu moartea

în canalul de pe trotuarul Gării de Nord

ies aburi din gurile flămânzilor

strigăte disperate sparg întunericul

 

Tristeţea planetei albastre

călcată în picioare de netrebnici

Arca lui Noe salvatoare de specii -

grăunte între cer şi oceanul planetar

 

Teoria darwinistă - pe veci neconfirmată

urletele apocalipsei

decimare de suflete pierdute

incandescenţa lavei îmi arde tălpile.

 

 

Egyensúlyvesztés 

 

Azt mondták nekem, visszavonták a halálbűntetést

az Északi Pályaudvar mellett a kanálisból

felszáll a pára az éhezők szájából

a sötétséget kétségbeesett kiáltások szaggatják

 

Semmirekellők típorják lábbal 

a kék földgömb szomorúságát

fajmentő Nóé Bárkája, lám –

az ég s az óceán között parányi szemcse

 

A darwini elmélet – azóta is homályos

az apokalipszis őrjöngése

az elveszett lelkek megtizedelése

a tajtékzó láva égeti talpaim.

 

 

BIANCA TEMEŞ

 

Pietre printre flori

 

Împrejmuită de pietre de-amintire,

moleşeala oaselor abandonate

mă strânge de mâini, de ochi.

 

Înainte de-a vorbi,

un geamăt mă împiedică a rosti

cuvântul despărţit de acest loc - 

Viaţă!...

Fără prea multă mângâiere,

mă lipesc de lumina felinarului

pentru ca regina nopţii

să mă spioneze

când îi miros în umbră floarea.

 

 

Kövek között virágok

 

Emléktábláktól körülvéve,

az elhagyatott csontok bágyadtsága

szemeim, kezeim szorítja.

 

Mielőtt szóhoz jútnék,

felszakadó sóhajom gátolja kimondanom 

hisz e helytől oly idegen e főnév –

Élet! …

Mert nincs, ki gyámolítson,

a lámpafényhez tapadok

hogy majd a dohányvirág

kémkedhessen utánam

mikor majd a sötétben kelyhébe szagolok.

 

 

THÖKÖLY VAJK

 

Bonyolult vers

 

Bonyolult a világ,

Isten nem ver bottal,

megfáradt, vén lelkem,

megy a kárhozattal,

megpihennék kicsit,

kövön, vagy küszöbön,

sírgödör aljában,

lágy, harmatos füvön.

 

Talán nem is igaz,

amit belől érzek,

vágyaimat szórom,

fel a magas égnek,

megpihennék kicsit,

a csillagok alatt,

holdfény takarna be,

fejem alatt a Nap.

 

Bonyolult a világ,

túl hideg, túl meleg,

hol sötét, hol fényes,

míg szeretsz, nem szeretsz,

megpihennék kicsit,

két karod kelyhében,

szívedet hallgatva,

ahogy mesél nékem.

Poem complicat

 

Complicată-i lumea,

Domnul nu dă cu parul,

la pas cu osândirea-i

sufletu-mi, ostenitul,

ar adăsta oleacă,

în prag, ori pe-o piatră,

în albia gropii,

în roua din iarbă.

 

Nici n-o fi aievea

ce simt eu în mine,

când înspre înalturi

arunc doruri caline,

aş adăsta oleacă 

trântit pe sub stele,

plapumă, raza lunii,

la creştet, Soarele.

 

E complicată lumea,

când rece, când fierbinte,

lumină, întuneric,

i-s drag, pe când mă minte,

aş adăsta oleacă

în braţele tale,

inima ascultându-ţi,

cum povesteşte-agale.

 

* Poeme din antologia bilingvă Primăvara Poeziei - XV - A Költészet Tavasza, editată cu prilejul celei de-a XV-a ediţii a Festivalului „Primăvara Poeziei”, Zalău, 24-25 aprilie 2015, trad. Simone Györfi, Editura „Caiete Silvane”.