Aboneaza-te la newsletter



Contact

Zalău, Piaţa 1 Decembrie 1918, nr. 11, Sălaj, România

0260/612870

0260/612870



Primăvara Poeziei XV A Költészet Tavasza (II)*

Primăvara Poeziei XV A Költészet Tavasza (II)*

Mai 2015

SIMONE GYÖRFI

 

***

 

Elveszek benned.

Nap, nap után.

A jól ismert határok végtelenbe

vesznek.

Szememet 

szaggatja a szép

míg visszapergeti

ama legelső percet.

Mikor megláttalak.

És felismertelek.

Úgy hittem,

zöldfülű koromban,

hogy az élet amolyan

kifutópályaféle.

Hosszú. Egyenes. Keskeny. 

Honnan tudhattam volna,

hogy a lelkekben őrizgetett kertek

tavaszonként mind rügybe szökkennek,

és minden várva várja

hogy önmagát nap felé tárja.

Napod vagyok.

Napom vagy.

Színcsóvaként özönlik

virágfonatok kavalkádja.

Rejtett ösvények, repkény, füvek,

szelíd hajnalkák és bazsalikom,

morcos-puhán gyönyörűségesek.

Mára már látlak téged.

Elveszek benned.

A felismerés nap, mint nap belémrobban.

Elvesződöm 

illattmámoros lugasokban,

játékos forgószelek között,

tajtékzó nyári viharokban.  

A határok lassan egybefolynak,

kitöltik egymást, míg egymásba vesznek.

Delet éj követ. Napokból delek lesznek.

Belémdereng 

e végtelen körforgás 

lassú felismerése.

Elveszek.

Benned. 

 

 

***

 

Mă pierd în tine.

Zi de zi. 

Ştiute de demult, hotarele se-ntind

în necuprins.

Ochiul rănit

de mult prea multă frumuseţe 

se-ntoarce iar şi iar

la clipa cea dintâi.

Când te-am privit.

Când te-am văzut.

Cândva, credul şi tânăr,

eu mi-am închipuit

că viaţa nu-i decât

o pistă de aterizare.

Lungă. Îngustă. Dreaptă.

N-am ştiut

să văd grădinile din suflet

cum cresc, de primăveri îngreunate,

cum mugurii se umflă-n aşteptare

şi cum spre soare toate se rotesc.

Ţi-s soare eu.

Mi-eşti soare.

Flori făr` de număr se-mpletesc

într-o orgie de culoare.

Poteci ascunse, cu iederi curgând,

zorele blânde, ierburi, busuioc,

în tandră şi ţâfnoasă desfătare.

Eu, azi, te văd.

Mă pierd în tine.

Cunoaşterea survine, zi de zi.

Mă pierd

pe-aleile ornate cu miresme

printre tornade scurte de lumini

furtuni de vară şi-adieri caline.

Hotarele sunt tot mai diluate,

se-ntrepătrund, se completează.

Amiază. Noapte. Zi. Amiază.

La nesfârşit. Mă înfior

de tainica-mi descoperire.

Cunoaşterea, încet, survine.

Zi după zi.

Mă pierd. În tine.

 

 

HALMOSI SÁNDOR 

 

Lao-Ce szenvedélye

 

Tudod jól. Messze vagy, 

s ettől még elviselhetetlenebb a közelséged.

Tudnod kell tudnunk egymásról,

hosszú lépésekben, 

hosszúhallgatások között.

Csak egyszer, csak egy délutánig lennél még,

csak egy órára, egy napra a büszke menyasszonyom,

ki megtalálta társát, engem.

Ez nem szerelmes vers.

Nevemen szólítasz, hosszasan sorolod bűneimet, a sok mulasztást, és megtisztulsz.

Kimondod végre, hogy vagy, aki vagy.

Isten, az én asszonyom.

 

Sokat dolgozunk abban az órában, 

azon a hétköznapi napon.

Alig vagyunk együtt.

Erős kézzel küldelek el dolgodra, 

s ha visszajössz, úgy döntesz le lábamról, mint kislányom, ha meglát, és nevetve felém rohan.

Talán fel is ismerlek,

és emlékszem mindenre, amit nem mondtál el.

Ha akarod, leveszem rólad a rontást.

Ha szeretnéd, add fel mindig az utolsó édes kenetet.

 

 

Patima lui Lao Tzî

 

Ştii bine. Te-ai îndepărtat,

şi-i astfel, tot mai grea, apropierea.

Despre noi doi ar trebui să ştim,

măcar în general

şi între lungi tăceri.

De-ai fi încă o dată, doar pentru o după-amiază,

pentru o oră doar, pentru o zi

mândra-mi mireasă,

când m-ai găsit pe mine drept pereche.

Nu-i un poem de dragoste acesta.

Mă chemi pe nume, înşirând o listă de păcate,

greşeli, omisiuni - şi te purifici.

Eşti cel care eşti, spui în sfârşit.

Doamne, femeia mea.

 

Atâtea-s de făcut în ora aceea,

în ziua aceea, prin şi în cotidian.

De-abia mai suntem împreună.

Ferm, te trimit spre munca ta

şi, când te-ntorci, tu mă dărâmi

aidoma fetiţei noastre, când să mă-ntâmpine, aleargă.

Aş putea să te recunosc

şi îmi aduc aminte de tot ce nu mi-ai spus.

Eu farmecele pot să le dizolv, de vrei.

Dulcele maslu de-ai dori, mereu, să mi-l oferi.

 

 

DANIEL HOBLEA

 

Ei

 

Ei au de făcut de dres

dresorii cu botniţă

pe ochi

ei te învaţă te ceartă

dezînvăţaţii

nu aşa pe aici nu aşa pe acolo

ei nu au timp

sunt ocupaţi aşa

cu drămuirea iluziei

ei strâmbă din nas se supără

ei dorm cu adevărat

cu minciuni cu tot

toate dorm în ei

ei îţi spun ce să vorbeşti

când să taci ce să faci

cum să faci

ei paznicii muşuroiului perfect

ei.

 

 

Ők

 

Tenniük kell venniük kell 

a szemükön szájkosaras 

szelidítőknek 

tanítanak megfeddnek

a ki-tanultak

így sem jó úgy sem jó

időjük nincs soha

annyira elfoglaltak

a káprázatkiméréssel

csűrik-csavarják megharagszanak

igazából alusznak

hazugságukkal együtt

bensőjük alvatag

kiírják neked, hogy mit mondj

mikor hallgass mit tegyél

és hogy tegyed

a tökéletes hangyaboly őrei 

ők.

 

 

DINA HORVATH

 

hai-hui

(prietenilor)

 

nu mai este timp pentru

poemele lungi

istoria se face din mers

cu un scuipat

cu un brânci

cu o înjurătură

(voi ştiţi despre cine vorbesc,

dar nu-i vom face pe diavoli celebri!)

de aceea preferăm

în afara istoriei

hai-hui prin păşunile soarelui

unde uneori

un gest scurt

ca o fulgerare de sabie

deschide cerurile vijelios

şi la fel de iute le înfloreşte.

 

nouă ne-ajunge!

 

 

tétova

(barátaimnak)

 

eljárt már az idő a

hosszú versek felett

a történelem menet közben épül

köpetenként

lökdösődve

káromkodással

(tudjátok ti, kiről van itt szó,

a sátánt nem fogjuk mi reklámozni!)

épp azért szívesebben

történésből kiesve

napocska legelőjén látsz tekeregni engem

hol néha

egy röpke mozdulat

mintegy kardvillanásban

viharosan szétszeli az eget

s virágokba borítja szintolyan sebesen.

 

nekünk ez minden!

 

 

HORVÁTH ELŐD BENJÁMIN 

 

Deepthroat

 

nekem az égvilágon nem fáj semmi

és nem én vagyok az akire vártál

amit te játszol azt én már ismerem

csak nem beszélek róla de ha kell

majd lenyomom a torkodon és tudom

hogy szeretni fogod a telet is a szúrós

jeget a robbanást a testben az égben

mint egy meghurcolt vásznon a táj

vihar utáni csendben visszasimul

hozzám megindul az ősz a fű a fák

és vasárnapra megint virágzás már

megint kiöltöztél nekem újvilág

ahogy fájsz kacsintasz ahogy ellöksz

visszanézel és már megint reggel

este szerelmes disszonanciáim

feszülő húr ideg harisnya út

meg a szokásos lejtmotívumok

fel és alá a lélek sötétebb oldalán

amikor beléd lát a kulcslyukon át

az apád aki simogatott és felpofozott

ahogy a tűz a víz előrenyomul hátrál

pusztít és épít meghasonul helyreáll

és a torokban a szív ahogy beáll

a hanghalál és visszaöklendezi

a gépfegyverek ropogását

a lemetszett eleganciát

a vérfarkasok bőrén

a rózsakarcolást

 

 

Deepthroat

 

nimica nu mă doare-n lumea asta

şi nu sunt eu cel aşteptat de tine

iar jocurile tale eu le cunosc de mult

le trec doar sub tăcere dar oricând

să i le-ndes pe gât în jos eu pot şi ştiu

că vei iubi şi iarna dar şi gheaţa ce răneşte 

în trup unda de şoc ori chiar 

pe cer ca pe o pânză schingiuită când

după urgie peisajul de mine se lipeşte iar 

se-opinteşte toamna pomii iarba

duminica e-n floare dintr-odată şi

iar te găteşti e un tărâm virgin

cum dori în mine tu, ocheade toată

cum mă respingi şi te întorci şi iar

smintite disonanţe ziua noaptea

coardă întinsă nervi ciorapi şi drum

pe lângă laitmotivele obişnuite

prin neguri sufleteşti în jos în sus

când tatăl care-odat` te altoia dar

te şi alina priveşte acum prin tine ca prin gaura de chei cum foc şi apă se preling atacă se retrag ucid zidesc se reînnoiesc cu sufletul la gură cum subit sunetul moare vomitând 

ropotul mitralierelor 

ciuntita eleganţă a spinilor

de trandafir pe piei 

de vârcolac urma 

de zgâriat

 

 

KISS LEHEL 

 

Altató

 

Édesanyád haja

ezer föléd hajló fűzfaág.

Édesanyád szeme

kéklő égbe vésző vadkacsák.

Édesanyád szája 

szellő, tente-tentét suttogó.

Édesanyád öle 

bárka, mézillatú, lágy hajó.

 

Édesanyád álma

fehér s magas, mint az Ararát.

Édesanyád szíve 

hold, min csönd-karaván halad át.

Édesanyád lelke

álmod, békéd őrzőangyala.

Édesanyád szíve

mélyén boldogabb, mint valaha.

 

 

Cântec de leagăn

 

Pletele mamei

ramuri de sălcii asupră-ţi boltind.

Privirea mamei

raţe sălbatice în azur pierind.

Buzele mamei

cântec de leagăn şoptind, adiere.

Poalele mamei

barcă, tandru mirosind a miere.

 

Visarea mamei

`naltă şi albă, ca muntele sfânt.

Inima mamei

e luna străbătută de-al liniştii gând.

Sufletul mamei

îngerul păzitor al visului blând.

Inima mamei

mai fericită azi, decât oricând.

 

 

LAKATOS MIHÁLY

 

A tölgyfa lombjához

 

rügykorod feslő éveiben

még mint csemete

választottalak díszemül

s hogy nem lettem fenyő

talán neked is köszönhető

--------------------------------

amint kívántad – jogod

van bármikor elmenni

ha már nem bódít

nektár s méhröptű óra

de hová mennél végül?

úgyis lábam elé hullsz

sután bátortalanul

s csak lapulsz félszegen

míg hálószobájukba

cipelnek a hangyák

---------------------------------

ha majd megpuhul a szél

s a gyászt násszá simogatja

én is újjáéledek

immár nélküled

s elnézve a fejed fölött

- ugye kegyetlen dolog – 

mással másként

de új termést hozok

 

 

Frunzişului stejarului

 

în anii mugurilor destrămaţi 

pe când erai doar un puiete

mi te-am ales podoabă

şi dacă brad n-am devenit

ţie, poate, ţi-am mulţumit

-------------------------------

cum ai dorit – să pleci

dreptul îl ai, oricând

de s-a topit nectarul

şi ceasul plin de miere

însă nu ai putere

şi unde ai pleca, oricum?

stângaci şi neajutorat

te nărui înaintea mea

pitindu-te, până te-or duce

furnicile-n iatac, colea

--------------------------------

când vântul se va îmblânzi

doliul în nuntă prefăcându-l

şi eu voi învia

fără prezenţa ta

şi peste capul tău privirea mea

- crunt lucru! – va aluneca

cu altul în alt mod

voi face altul, rod

 

 

LÖVÉTEI LÁZÁR LÁSZLÓ

 

Mi lesz veled?

 

Ne ijedj meg, fiam,

nem verset írok,

verset neked nem fogok írni soha,

látod-e, ilyen fafejű apád van, 

tiszteli az ún. családi „hagyományt”,

ezt a vasketrec ízű, mesebeli „aranybölcsőt”:

apád nem fog neked verset írni,

mert neki se írtak ötvenhat napos korában verset,

énekelni nyilván énekeltek,

no nem Goethe-atyaistent,

ahogy Király Laci bácsi mondaná,

csak holmi nótát,

persze, a nóta is vers, sőt, 

kommentárral kiegészítve 

kész „magas irodalom”:

„Nem volt egy fillérem, szégyelltem magam” –

dúdolta például nagyapád egy emberöltővel ezelőtt,

„Nem volt, mert elittad” –

kontrázott a kanapéról nagyanyád

csipkét kötögetve;

 

mondom, nem verset írok,

verset neked nem fogok írni soha,

ezt a nem-verset se neked írom,

most nem te vagy a téma,

hanem két új könyv

öldöklő háborúkról

és még öldöklőbb szerelmekről,

te csak azért vagy itt,

mert mostanában mindenről te jutsz eszembe,

rólad meg egyetlen kérdés,

és idegesít,

hogy erre az egyetlen kérdésre se tudok válaszolni,

látod-e, ilyen fafejű apád van,

kurva nagy fontosságot tulajdonít magának,

azon gondolkozik,

mi lesz veled nélküle,

fogalma sincs, hogy milyen apa nélkül élni,

a jómúltkor megkérdezte nagyapádat ezügyben,

szerencsére nagyapádnak több esze volt, mint apádnak,

és nem válaszolt a kérdésre,

épp annál a résznél tartottak, hogy

„Ha én akkor már nem élek,

azért nálunk rakjál fészket”,

mert ez az Alpár Géza-dal nagyapád kedvenc nótája,

ott zokogtak részegen a falu közepén,

miközben csorgott nyakukba a nyári eső,

szóval nagyapád nem válaszolt a kérdésre,

igaz,

egy emberöltővel ezelőtt

óva intette apádat,

hogy ne igyon a temető alatti Tamás György-kút vizéből, 

mert beléfolyik a halottak zsírja,

ahogy te is „belefolysz”, fiam,

ebbe a nem-versbe,

pedig nem is te vagy a téma,

hanem két új könyv

öldöklő háborúkról

és még öldöklőbb szerelmekről,

látod-e, ilyen fafejű apád van,

nem széljegyzeteli a könyveket,

hogy mit olvass el belőlük,

inkább fölrakja őket fejed fölé a polcra,

hogy ha majd elolvastad a bibliai Mózes

első, 

második, 

harmadik,

negyedik

és ötödik könyvét,

olvasd el esetleg a mi Mózesünk 

apádnak ma még új,

neked már régi könyvét is,

hogy ha majd elolvastad a bibliai Királyok

első

és második könyvét,

olvasd el esetleg a mi Királyunk

apádnak ma még új,

neked már régi könyvét is,

persze, ha érdekelni fog egyáltalán

a „mi” személyes névmásunk,

hiszen ki tudja,

a Föld melyik hosszúsági körét jelölte ki állandó lakhelyedül

a mindenható Mercator...

– – – – – – – – – – – – – – – – – –

Hajnali 5 óra van,

fél nap múlva apádnak okosnak kéne lennie,

sokkal okosabbnak, 

mint ebben a nem-versben.

Aludj jól,

szép álmokat,

fiam.

 

 

Cu tine ce va fi?

 

Fiule, nu te speria,

nu e o poezie,

eu n-am să-ţi scriu poeme niciodată,

nu ţie, vezi, ce cap sec pot să fiu, 

plin de respect pentru „tradiţiile familiale”, „leagănul aurit” cu iz de cuşcă cu gratii de fier:

tatăl tău nu va scrie versuri pentru tine,

cum nici lui nu i s-au scris când a-mplinit cincizeci şi şase de zile, cu toate că i-au cântat,

deşi – probabil – altceva, decât tataia Goethe,

cum ar fi spus nenea Király Laci,

vreun cântecel,

evident, versuri sunt şi-acolo, zău,

cu comentarii împănate,

literaturi „de calitate”:

„N-avui un sfanţ, mi-era ruşine” –

în veacul ce-a apus, bunicul fredona

adesea,

„N-aveai, bogat, beţia nu te ţine” –

cu cipca în poală, bunica 

îi mai ţinea isonul de pe canapea;

 

îţi spun, nu scriu poeme,

ţie, nicicând, nicicum,

non-versul acesta nu e pentru tine,

nu eşti tu subiectul,

sunt cele două cărţi

despre războaie crunte şi

iubiri şi mai ucigătoare,

tu eşti aici

doar pentru că totul mi te aduce-aminte,

apoi o singură-ntrebare,

ce enervant,

tocmai la întrebarea asta să nu pot să răspund,

ce cap sec ai şi tu pe post de tată,

plin de orgolii şi de importanţă,

gândindu-se,

ce te vei face, oare, fără dânsul, 

n-are habar, cum e, să nu ai tată,

data trecută, vezi, îţi chinuia bunicul

cu întrebarea asta, ce noroc,

bunicul are mult mai multă minte

şi nu a dat niciun răspuns,

erau tocmai la versu-acela,

„Însă când eu nu voi mai fi,

tu tot la noi îi cuibări”,

cântat de Alpár Géza, favoritul

bunicului,

în centrul satului jelind ei amândoi, beţi-morţi, 

muraţi până la piele de ploaia de vară,

aşa că nu mi-a mai răspuns la întrebare,

ce-i drept, e drept, 

cu un leat în urmă

îl sfătuise pe tata, bunicul,

ca apă din cişmeaua Tamás György să nu bea,

sub cimitir,

în ea se scurge-a morţilor, osânza

precum şi tu, în non-versul acesta,

fiule, „curgi”,

cu toate că nu eşti tu subiectul,

sunt cele două cărţi

despre războaie crunte şi 

iubiri şi mai ucigătoare,

vezi, ce cap sec mai e şi tatăl tău,

nu adnotează cartea

să ştii, ce-i de citit,

ci, mai degrabă, le pune pe raft

ca să le ai la căpătâi când vei fi terminat

cartea-ntâi a lui Moise,

a doua,

a treia,

a patra

şi a cincea,

vei vrea, poate, să-l frunzăreşti şi pe-acest Mózes

ce-i proaspăt pentru tata,

dar pentru tine se va fi învechit,

când vei fi terminat de citit

cărţile regilor biblici,

a-ntâia şi a doua, 

vei vrea, poate, să-l frunzăreşti şi pe 

Király al nostru, proaspăt pentru tata,

dar care, pentru tine, se va fi învechit,

dacă „al nostru” va mai fi pe-atunci

cuvânt cu greutate pentru tine,

cine mai ştie, 

pe-acest Pământ, de către Mercator,

puternicul, adresa-ţi permanentă 

pe care longitudine va fi…

------------------------------ 

E ora 5 în zori,

va trebui să fie ager tata, mult mai ager

în doar juma de zi

decât a fost în non-versul acesta.

Somn uşor 

fiule, 

vise plăcute. 

 

 

MARCEL LUCACIU

 

Scrisori către Isolda

 

LXV

 

privesc în larg

tot aşteptând

corabia

să mi te-aducă

e-nvolburată

marea

iar vremurile

mai flămânde sunt

pierzându-şi

torţa biruinţei

a eşuat

în

lacrimi

bătrânul matelot

 

 

Levelek Isoldához

 

LXV

 

a messzeségbe nézek

miközben várom

hogy a hajó

elhozzon nékem

a tenger

oly viharos

s az idők egyre

falánkabbak lettek

győztes fáklyáját 

vesztve

könny- 

zátonyra

futott

az öreg tengerész

 

 

* Poeme din antologia bilingvă Primăvara Poeziei - XV - A Költészet Tavasza, editată cu prilejul celei de-a XV-a ediţii a Festivalului „Primăvara Poeziei”, Zalău, 24-25 aprilie 2015, trad. Simone Györfi, Editura „Caiete Silvane”.